She Talks: Megtanulni hallgatni önmagadra – beszélgetés Kovács Fruzsinával

Vannak mondatok, amelyeket éveken át magunkkal hordozunk. Néha másoktól halljuk őket, idővel pedig már mi ismételjük őket önmagunknak.

A She Talks következő részében Kovács Fruzsinával beszélgettünk önelfogadásról, belső kritikáról, pihenésről és arról, hogyan tanulhatunk meg úgy figyelni magunkra, hogy közben ne kelljen kisebbé válnunk azért, hogy másoknak kényelmesebb legyen.

Mi az, amit ma már nem akarsz "megjavítani" magadon?

Azt, hogy “túl sok vagyok”

Egész életemben hallottam – sokszor, sokféle helyzetben – hogy fogjam vissza magam. Annyira mélyen belém ivódott ez a gondolat, hogy éveken keresztül maszkokat vettem fel. Attól függően, hogy kinek a közelében voltam, más arcot mutattam, és közben egyre kevésbé tudtam, melyik vagyok valójában én.

Aztán rájöttem valamire: azok, akiket esetleg zavart az intenzitásom, a lelkesedésem, az ahogy én vagyok – a legtöbb esetben saját magukkal küzdöttek, és azt vetítették rám ki. Ez nem az én hibám, és nem az én feladatom megjavítani.

Ma már nem akarom csendesebbre venni magam. Mert megtalálom – és már meg is találtam – azokat az embereket, akik pont így szeretnek. Akik nem kisebbítenek, hanem erősítenek.

Hogyan beszélsz magadhoz egy nehezebb napon?

Őszintén? Nehéz napokon nem mindig vagyok kedves magamhoz.

Önkritikus vagyok – ezt a pszichológusommal is sokat emlegetjük. Könyörtelen mércéket állítok önmagamnak, és amikor ezeket nem sikerül megugrani, a belső hangom nem szokott finoman fogalmazni. Ez az egyik dolog, amin a legtöbbet dolgozom magamon.

De van egy gyakorlat, amibe egyre jobban kapaszkodom. Ilyenkor visszamegyek gondolatban ahhoz az ötéves kislányhoz, aki a születésnapján élete legjobb napját töltötte a családjával – és megkérdezte anyukájától, hogy ennél ugye már nem lehet több. Van egy kép is rólam ezen a napon, ahol csillogó szemmel mosolygok bele a fényképezőgépbe. És amikor azt az arcot idézem magam elé, valami elcsendesedik bennem. Mert az a kislány azt hitte, hogy ez a csúcs – és azóta annyi minden jött még. Ilyenkor, ha csak egy pillanatra is, büszke vagyok magamra. Arra, hogy bizony volt még több. És lesz is.

Hogyan veszed észre magadon, hogy ideje lelassítani?

Elég pörgős életet élek – és bár nem mindig ez az ideálom, valahogy mégis így alakult. Munka, utazás, sport,  barátok, család – és közben igyekszem mindenben 100%-ot nyújtani. Azt hiszem, sokan ismerik ezt az érzést.

De egy idő után a folyamatos produktivitás és a megfelelési kényszer nagyon sok tud lenni. És ilyenkor a testem az első, amelyik szól. Évek óta élek együtt anxiety-vel – sokáig nem tudtam kezelni, és csak rontott az egészen. Ma már azonban felismerem a jeleit. Ha azt veszem észre, hogy a szorongásom felerősödik, tudom: ez nem gyengeség, hanem jelzés. Ideje letenni mindent, kikapcsolódni, és újra kapcsolódni magamhoz. Megtanultam hallgatni erre a hangra. És ez talán az egyik legjobb dolog, amit valaha tettem magamért.

Mit jelent számodra a pihenés valójában – és meg tudod-e engedni magadnak bűntudat nélkül?

A pihenés sokáig nem volt egyszerű számomra. Éveken át küzdöttem azzal az érzéssel, hogy ha megállok, akkor valahol lemaradok – és ez a bűntudat ott ült minden egyes lazább pillanatban.

Idén azonban sokat beszéltem erről Bencével, a férjemmel – aki ugyanezzel küzd. És arra jutottunk, hogy sokkal fenntarthatóbb menet közben kisebb pihenőket beiktatni, mint hosszú távon teljesen kiégni. Ez elsőre egyszerűnek hangzik, de valójában komoly szemléletváltás volt.

Ma már tudatosan építem be a pihenést a mindennapjaimba. Egy pilates vagy spinning óra egyből munka után nemcsak a testemnek jó – segít kikapcsolni az elmét is. Bencével arra is figyelünk, hogy kimozduljunk – egy séta a friss levegőn, vagy egy nagyobb kirándulás csodát tesz. Nem menekülés ez a feladatok elől, hanem befektetés. Mert tudom, hogy hosszú távon ettől leszek produktívabb, ettől működöm jobban. A pihenés ma számomra nem gyengeség – hanem az egyik legtudatosabb döntés, amit magamért hozhatok.

Mit jelent számodra ma az, hogy jól vagy – nem kívül, hanem belül?

Számomra a jól lét egyenlő a kiegyensúlyozottsággal. Azzal az érzéssel, hogy én irányítom az életemet – nem pedig az élet sodor engem.

Szeretem a teendőlistákat, a színkódos naptáramat, azt, hogy előre tervezhetek. Ezek az én rendszerem – tudatos struktúrák, amelyek segítenek megmaradni önmagamban még a legpörgősebb időszakokban is. Megtanultam, hogy az egyensúly nem azt jelenti, hogy minden tökéletes – hanem hogy én vagyok a középpontban, nem pedig a körülmények.

És megtanultam azt is, hogy az önmagamra fordított figyelem nem luxus. A reggeli skincare rituálém, az a néhány perc, amit csak magamnak szánok – ezek tudatos gesztusok, amelyekkel minden nap magam felé fordulok. Mert ha belülről rendben vagyok, az kifelé is sugárzik – és fordítva. A jól lét számomra apró, tudatos döntésekben él – amelyeket minden nap újra választok.

Mit tanított Neked, hogy egy új országban kezdtél/kezdtetek életet a férjeddel?

Azt tanította, hogy bármire képesek vagyunk, amit igazán akarunk.

Amikor Bencével új életet kezdtünk egy idegen országban, szinte mindent a nulláról kellett felépítenünk – beleértve a nyelvet is. A németet mindketten from scratch tanultuk meg, és sokszor ma is megjelenik az a kritikus belső hang, hogy nem vagyunk elég jók, hogy nem úgy fejezzük ki magunkat, ahogy szeretnénk. De aztán megállunk, és végiggondoljuk, hogy mi mindent sikerült elérnünk – idegenként, ismeretlen környezetben, egy új nyelven. És ilyenkor rájövünk, hogy van okunk büszkének lenni. Ez a felismerés egyfajta belső iránytűvé vált számunkra. Amikor a kételyek felülkerekednek, visszatérünk ehhez: ha ezt meg tudtuk csinálni, akkor a többi is megy. Csak emlékezni kell rá – újra és újra.

Viszonylag aktív vagy Tiktokon és mi nagyon szeretjük a videóidat! Hogy éled meg az online jelenlétet a különböző platformokon?

Nagyon szépen köszönöm – ezek a kis TikTok videók nekem is rengeteg örömet okoznak!

A social médiához egyébként nagyon vegyes érzésekkel viszonyulok. Szeretem, mert összehoz embereket, közösségeket épít, és olyan kapcsolatokat hozott az életembe, amelyekre sosem számítottam. De veszélyes is tud lenni – és sokszor én magam is az áldozatává válok. Hajlamos vagyok összehasonlítani magam másokkal, és egy-egy görgetés után úgy érzem, mintha valahol lemaradtam volna.

Jelenleg arra próbálok fókuszálni, ami valóban feltölt: azokra a csodás emberekre, akiket a social médiának köszönhetően ismertem meg. De ha őszinte vagyok – ez egy igazi love-hate kapcsolat. És valószínűleg az is marad még egy ideig.

 

Instagram: @frvzsinakovacs

TikTok: @frvzsinakovacs