FITNESS

Hogyan illeszd be a fitneszt az elfoglalt mindennapjaidba

Hét ügyes trükk, amivel beillesztheted az edzést a mindennapjaidba

„Ez most nem fog menni.” „Egyszerűen nem fér bele ma.” „Majd holnap.” Ugye ismerősen hangzanak ezek a kifogások? Sokan hajlamosak vagyunk a halogatásra, ha edzésre kerülne sor, az indokok pedig egyértelműek: kevés a szabadidőnk, elfoglaltak vagyunk, és a testmozgás az a tevékenység, amit a legkönnyebben fel tudunk áldozni. Tanulunk, dolgozunk, randizunk, barátokkal lógunk, párkapcsolatban élünk – vagy akár ezek közül több is igaz ránk egyszerre – a helyzet az, hogy a szabadidőnk véges és elfoglaltak vagyunk. Ennek ellenére sokan képesek a mindennapjaik részévé tenni a mozgást, pedig nincs sokkal több idejük, mint nekünk. Hogyan csinálják? A trükk a priorizálás. Ha szeretnénk mi is rendszeresen mozogni, úgy, hogy a halogatás esélyét a minimálisra csökkentjük, merítsünk inspirációt ebből a nyolc ügyes módszerből!

Pörgesd meg!

Ha a fittségről beszélünk, a konzisztencia kulcsfontosságú. Nem szükséges minden egyes nap egy órán keresztül izzadnunk, ha néha napján csak negyedórányi intenzív edzést végzünk, az is komoly eredményt hozhat hosszútávon!

Ingázol? Használd ki!

Mennyit ingázol a lakóhelyed és a sulid/munkahelyed között? Le lehet sétálni? El tudsz addig bringázni? Ha messzebb van, lehet, hogy leszállhatnál egy-két megállóval hamarabb és az utolsó kilométereket legyalogolhatnád vagy akár lefuthatnád. Érdemes felismerni, hogy mozogni nem csak az edzőteremben lehet, hanem szinte bárhol – legyen a világ az edzőtermed! Ha megtalálod az alkalmat, hogy minden egyes nap mozogj egy kicsit, már rá is léptél a fitt életmód felé vezető útra.

Vezesd fel a naptáradba!

Ha az ember felvezet valamit a naptárába, máris sokkal hivatalosabbnak, valóságosabbnak tűnik, igaz? Elvégre egy meetinget nem mondunk le, ha be van írva és a fogorvossal való randinkat is komolyan vesszük. Úgyhogy találjunk helyet az edzésnek a naptárunkban, éppen úgy, mint bármilyen más programot, és tartsunk ki mellette!

Hozd ki a maximumot a hétvégéből!

Szereted a hétvégét? Mi is. Hiszen hétvégén nem kell dolgoznunk – legalábbis a szerencséseknek – ilyenkor relaxálunk, lazítunk és feltöltődünk. Szombaton és vasárnap több időnk jut mindenre, de ha nem figyelünk, az értékes idő úgy folyhat ki a kezeink közül, mint a homok. Ha tervezünk és előrelátók vagyunk, akkor hétvégén a mozgást is könnyedén beilleszthetjük a rutinunkba. Ez a két nap értékes időszak, ugyanis ilyenkor van alkalmunk hosszabb ideig és akár a szabadban is edzeni.
Egy szombat délelőtti futás vagy edzőterem után az esti partizás is jobban fog esni, ha pedig vasárnap pörgetjük fel a pulzusszámunkat, energiával telten fogjuk indítani a következő hetet.

Kell egy csapat!

Van olyan fitneszóra, amit nagyon szívesen kipróbálnál, de egyedül még sincs kedved elmenni? Akkor ez a tökéletes alkalom, hogy elhívd magaddal a legjobb barátod. Manapság egyre nehezebb minőségi időt szánnunk egymásra, a barátainkra, egy közös edzés viszont kiváló lehetőség, hogy beszélgessetek egy nagyot és közben megdolgoztassátok a testeteket. Ha téged hívnak el egy ilyenre, ne mondj nemet – pont az előző okok miatt. Akár rendszeressé is tehetitek a közös edzést, egymás társasága motiváló, és a programot sem mondjuk le olyan könnyen, ha egy barát is a képben van. Akár egy erdei túrázásról van szó, akár egy konditermi izzadásról, egy barát mindig jól jön!

Mozogj ebédidőben!

Sokan végzünk ülőmunkát vagy készülünk a vizsgákra órák hosszat egy széken gubbasztva, így az ebédidőnket hasznos lenne néha nem úgy tölteni, hogy az írósztalunktól átülünk egy ebédlőasztalhoz. Ügyes irodai fitneszhack, ha az ebédidőnket sétára vagy kocogásra használjuk fel, az ebédet pedig az íróasztalunkhoz visszaülve faljuk be. Amellett hogy élvezhetjük a friss levegőt és a napsütést, fel is pörgethetjük a pulzusunk és friss energiával telve vághatunk bele a délutánba.

Eddz a nagy Ő-vel!

Sportoltál már együtt valakivel, akitől az egekbe ugrott a pulzusszámod? Szerintünk jó projekt egy edzőtermbe szervezni egy randit, de ha a partnereddel találtok ki egy közös futást vagy crossfit edzést, az is remek alkalom lehet, hogy új oldaláról ismerjétek meg a másikat. Ha a nagy Ő-vel mozogtok együtt, azzal vonzóbbá váltok egymás szemében, intimebbé válik a viszonyotok, ami a kapcsolat elmélyüléséhez is vezethet. A közös edzés a „több legyet egy csapásra” klasszikus esete is lehet!
Akármelyiket is vetjük be a fenti megoldások közül, ha eldöntöttük, hogy az egészségünk és a fittség prioritást élvez az életünkben, akkor máris hatalmasat léptünk – mit léptünk, ugrottunk! – az egészségesebb életmód felé vezető úton.